Fénycsövek, CFL

indoor-marijuana (640x360)_1A fénycső mindenki által ismert fényforrás amiről az is köztudott, hogy beltéri termesztésben elsősorban előnevelésben, vegetációban vagy klónok és anyák nevelésére és életben tartására használnak. Fiatalabb testvére a CFL, amit kisebb szekrényekben vagy termesztőhelyeken előszeretettel használnak virágzásra is. Fényerejük miatt minél közelebb szokták a növény lombozatához képest elhelyezni őket. Viszonylag változatos méretben kaphatók az egészen aprótól 1,5m hosszig. Fogyasztásuk és névleges teljeítményük is ennek megfelelő, 4w-tól 80W-ig kaphatók. A méret és a fogyasztás nincs összefüggésben a fényhasznosulással, a kisebb néha hatékonyabb. Vegetációban a magasabb, virágzáskor az alacsonyabb színhőmérséklet a kedvezőbb azonban abból adódóan, hogy szinte sosem egyetlen fénycső van a növény felett érdemes lehet keverni a különböző színhőmérsékletü csöveket.

Általánosan

A bekötés fojtótekercs+starter kombóval

A bekötés fojtótekercs+starter kombóval

A fénycső egy argongáz keverékkel töltött üvegcső, a belső fala fényporral bevonva. A gázkeverék a cső két végén lévő fűtőszálakon keresztül gyullad be, innentől a gáz az elektromos gerjesztés hatására UV fényt bocsát ki amit a fénypor látható fénnyé alakít. Ahhoz, hogy a gázkeverék fényt adjon ki szükséges egy eszköz ami begyújtja és egy másik eszköz, ami a fénycső számára szükséges feszültséget és állandó árammennyiséget fenntartja. Ez a két eszköz a gyújtó és a fojtótekercs, vagy másképp ballaszt. Indításkor a gyújtó egy feszültséglöketet ad a fénycső két végén lévő fűtőszálaknak, a tekercs pedig a cső két vége közti feszültségkülönbség mellé a szükséges áramot szolgáltatja. Innentől a gyújtónak nincs szerepe, az áram a csőben halad, kikerüli a gyújtó kört. Ez a hagyományos fénycsőmeghajtás amiről ha valaki pontosabb leírást igényel az megtalálja a hobbielektronikán.

TF2-A0A5

Fojtótekercs

Az eltérő teljesítményű fénycsövek ennek megfelelően eltérő fojtótekercsel üzemelnek. A ballaszton mindig fel van tüntetve, hogy milyen teljesítményű és hány darab csövet tud üzemeltetni. A 18W, 36W és 58W teljesítményü T8 csövek eltérő hosszúságúak, nehéz összekeverni egy 60cm hosszú 18W csövet egy 150cm hosszú 58W csővel. A magnetikus/indukciós fojtótekercsek a hálózati feszültség frekvenciája szerint szolgálják ki a fénycső áramigényét. Ez is az egyik oka a fénycsövek esetleges vibrálásának.

Ma már azonban nem csak indukciós hanem elektronikus meghajtók is léteznek amik a hálózati 50/60Hz helyett 30-60kHz értéken adják az áramot a fénycsöveknek. Ennek köszönhetően a kapott fény egyenletesebb és egyes meghajtók eltérő teljesítményű fénycsöveket s tudnak üzemeltetni. Az elektronikus meghajtók kímélik a fénycsövet is és ennek köszönhetően az élettartamuk is megnől. Ha épp nincs otthon régi magnetikus meghajtó és gyújtó az építendő lámpához akkor érdemes a boltban elektronikus meghajtót vásárolni. Ehhez már nem kell külön gyújtó sem. Másik érv az elektronikus meghajtók melett, hogy kisebb felvett teljesítmény mellett is több fényt csikarnak ki a fénycsövekből.

QTFIT58

Elektronikus meghajtó T5 és T8 csövekhez

Történetesen előfordulhat az is, hogy egy 58W névleges teljesítményű cső a meghajtóval együtt is kevesebbet fogyaszt mint a névérték. Ez hagyományos fojtótekercs+gyújtó kombóval sosem fordulna elő. Az elektronikus meghajtók és csövek együttes fogyasztását betű-szám kombinációval szokták feltüntetni az európai piacra szánt termékeken. Az A-tól D-ig terjedő jelölés a növekvő fogyasztásra utal, nyilván az A kategória fogyasztja a legkevesebbet. Elektronikus meghajtóknál nehéz mellényúlni, A3 kategóriánál nemigen van “rosszabb”, ez kevesebb meddő teljesítményt jelent mint a névleges teljesítmény 5%-a. A meghajtókon ez EEI=xx jelöléssel tüntetik fel, jellemzően A2 és A3 osztályokkal lehet találkozni. Magyarul a fénycső elektronikus meghajtóval annyit fogyaszt amennyi a cső névértéke. Ez az állítás nem feltétlenül igaz a távol-keletről rendelve, ingyenes szállítással.

Általános tulajdonságuk, hogy viszonylag kevés hőt adnak le a környezetüknek. Érdemes ezt a hőt is elvezetni mivel a fénycsövek a szobahőmérséklethez képest alacsonyabb és magasabb környezeti hőben is kevesebb fényt adnak. Ez az egyik oka annak, hogy növények felett a fénycsövek burkolat nélkül vannak, zárt térben a magasabb hőmérséklet miatt kevesebb fényt adnak. (A T5 és a külső meghajtós CFL-ek kivételek, ők 35C°-on érzik jól magukat.)

Nem szeretik a gyakori kapcsolgatást és a fényerejük szabályozhatósága is csak kivételes esetben lehetséges. Annyi baj legyen, növény felett úgyis csak egyszer kapcsoljuk fel naponta, azt is csak teljes kakaón.

bulb color comparisonSzínhőmérséklet szerint általánosan kapható a 2700K és 6500K közti skála de ettől eltérő fénycsövekkel is összefuthatunk. A színhőmérséklet lekapcsolt állatotban is megállapítható egy fénycsőről. Az újabb T8 és T5 család 3 jegyü számmal van jelölve, ez a számsor 7, 8 vagy 9-el indul. Ezek a számok a színvisszaadási indexre (Color Rendering Index, CRI 70,80,90) utalnak. Minél magasabb ez az érték annál jobban adja ki a mesterséges világítás a megvilágított tárgyak valós, természetes színét.  (Pl. a HPS CRI-je valahol a bánya mélyén van a mindent sárgára festő fényének köszönhetően. ) Ha a lakásba vagy egy festmény kiállításra kell fénycsövet vásárolnod mindenképp a 9-el induló számsoros fénycsöveket keresd. Növényeknek tökéletesen megteszi a 8-al induló és a kereskedelemben könnyen megvásárolható fénycső is.

Amúgy ez a szám utal vissza arra is, hogy egy fénycső hány sávos. Ha beleállsz fénycsövet keresni előbb vagy utóbb belebotlasz majd a háromsávos és ötsávos fogalmakba. Ez kizárólag a cső belső falára felhordott foszforkeverék fénypor minőségére és a spektrumábrán megjelenő 3 vagy 5 spektrumcsúcsra utal. A 3sávos csövek a 8xx, az 5sávos csövek a 9xx csőtípusokat jelentik. Még egyszer leírom, a növényt mindez nem érdekli, faszán nől 3sávos 8xx alatt is. A 8 vagy 9 számot követő két számjegy a cső színhőmérsékletére utal, a 65 evidensen 6500K-t jelent. Innentől te is tudod, hogy egy 865-ös csővel bátran neki lehet állni vegelni, virágozni meg 827-re van szükséged.

Nem nehéz rájönni, hogy miért nevezik háromsávosnak.

Nem nehéz rájönni, hogy miért nevezik háromsávosnak.

Fénycsövek fajtái

Talán nem mindenki számára egyértelműek a fénycsövek elnevezései.

  • T12_T8_T5_finalT12 az egyik ma még kapható, de egyre inkább kiszoruló régi típus. 38mm átmérő és 20, 40, 65W teljesítménnyel voltak kaphatók. A mai napig felfedezhetők szakorvosi rendelők wc-iben légyszarral bevonva. Fojtótekercs+gyújtó kombóval futottak. Fényhasznosulásuk 60-75lm/W körüli. Élettartamuk valahol 5000-10000 óra közt van. G13 foglalatba lehetett rögzíteni őket.

 

  • t8 t8A T8 a T12 felváltására született újabb fénycsőcsalád. Átmérője csak 26mm. Névleges teljesítményük igazodik elődjeihez, 18, 36 és 58W, azonban ezek csak a mindenhol kapható járatos teljesítményértékek. Foglalat típusban (G13) és hosszban is teljesen megegyeznek a T12-vel, 600, 1200 és 1500mm hosszúak. A régi fojtótekercsekkel és gyújtókkal is is használhatók de üzemeltethetők elektronikus meghajtókkal is. Fényhasznosulásuk 75-105lm/W közti. Lehet kapni a járatos méreteken túl 13,15, 16, 23, 30 és 70W teljesítményü T8 fénycsöveket is de ezeket inkább rendelésre szokták a boltok lehozni. Élettartamuk eléri a 20000 órát. A T8 kategóriában kaphatók speciálisan növénytermesztésre használható fénycsöveket is. Pl. az Osram ezt Fluora néven adja és a tapasztalat azt mutatja, hogy semmivel sem szeretik jobban a növények mint egy mezei kommersz fénycsövet. Az áruk viszont az égben fényhasznosulásuk a bányában van a különleges fényporuknak köszönhetően. Amúgy az akvaristák is jobban csípik a hagyományos 6500K-8000K  fénycsöveket mint a spec akvárium fölé szántakat.
  • t8 t5A T5 az egyik legújabb csőtípus. Átmérője 16mm, fogalata ebből adódóan eltér, G5 néven adják. Fényhasznosulása eléri a 115lm/W-ot. Ezen csőtípus egyik rendeltetése az, hogy minél kisebb felvett teljesítménnyel a legnagyobb fénymennyiséget szolgáltassa, minél jobb legyen a fényhasznosulás. A másik rendeltetési csoport feladata az, hogy adott teljesítmény mellett a legnagyobb mennyiségü fényt bocsássa ki. Ez szerint különböztetünk meg takarékos, HE (High Efficient) és nagyfényü, HO (High Output) T5 fénycsöveket. Ha ezt magyarra kellene fordítani akkor azt mondhatnánk, hogy egy T8 18W (75lm/W, 1350lm, 60cm) fénycső váltására két, de inkább négy féle T5 fénycső létezik.
  1. A 14W HE teljesítményü változat 35C hőn 1350lm-t ad, 95lm/W fényhasznosulással. Spóroltál csövenként 4W-ot azonos fény mellett.
  2. A 24W HO változat viszont 1750lm fényt ad az eredeti T8-hoz hasonló 75lm/W fényhasznosulással. A többlet 400lm fényért még 6W energiát kér. A paletta azonban ennél is szélesebb. Mind a HE, mind a HO változatoknak létezik enegriatakarékos változata, ennek az Osram …
  3. ES jelölést ad. Az eredeti 14W HE fénycső itt csak 13W-ot kér és 1350lm-t ad, fényhasznosulás 104lm/W.
  4. A 24W HO változat ES fajtája 20W energiát nyel és 1650lm-t ad 85lm/W fényhasznosulással.
g5g13

G5 és G13 foglalatok

A csövek hossza mind a négy esetben azonos, 549mm. A fenti fénycsövek eltérő teljesítményűek és az eredeti fojtótekercses meghajtás esetéből kiindulva gondolhatnánk azt, hogy mind a négynek eltérő meghajtó kell. Nem így van. Mind a 4 fénycső használható azonos meghajtóval. A T5 fénycsövek csak elektronikus meghajtóval üzemeltethetők, a hagyományos fojtótekercsek nem használhatók hozzájuk. A T5 fénycsövek meghajtói nagy többségben teljesítmény intervallumokban vannak megadva, tehát egy meghajtóval eltérő teljesítményű fénycsövek is üzemeltethetők róluk. Pl. egy QT FIT 5 meghajtó 14W-35W közt bármilyen T5 fénycsövet meghajt. Még a fenti példában vázolt 13W-os HE ES változatot is.  Néhány T5-höz szánt meghajtó jó a T8 család egyes tagjaihoz is, ezt érdemes szem előtt tartani meghajtó választáskor.

 

  • További futottak még kategória a kör alakú T9, vagy a T5 méretnél is kisebb T4 és T2 csövek amiknek növénytermesztésben vállalt szerepük a gyenge fényhasznosulásuk miatt megkérdőjelezhető. Inkább valók lakás és irodavilágítás kevésbé preferált helyeire, így a konyhapult megvilágítására vagy az iratraktár előterébe.

Bármelyiket válaszd hasonló paraméterek szerint tarts alattuk növényt.

  • user107665_pic332403_1269296345A lombozat minél közelebb legyen a fénycsövekhez. Ez viszonylag kevés kibocsátott hőjüknek köszönhetően néhány centit jelent.
  • Kevés hő, talán a legkevesebb a növénytermesztésre használható fényforrások közt.
  • Formájuk és a 360° sugárzásirányuk miatt érdemes őket tükrözni, feltéve hogy nem gyári lámpatestet használsz.
  • Ha alacsony belmagasságú szekrényben szeretnél termeszteni akkor az egyik legjobb megoldás lehet, szerkezeti magasságuk 5cm-nél kevesebb.
  • Egyenletesen elosztva egyenletes fény biztosítható a termesztő terület minden pontján. Szintén előnye, hogy a szekrény oldalára is szerelheted, vagy minimális alapterület esetén függőlegesen is beépíthetőek.
  • Olcsók, bárhol beszerezhetőek és könnyen összeszerelhetők ha nem gyári lámpatestet használsz.

Hátrányuk:

  • A gyenge fény. Vegetációhoz bőven elég bármelyik fénycső alacsony teljesítmény mellett is ha van belőle elég de ahhoz, hogy komolyan vehető virágokat kapjál  jelentős mennyiséget kell egy helyre sűríteni.
  • Virágzáshoz szinte biztosan ScroG vagy LST tréningre van szükség, másképpen nem biztosítható az, hogy a  fénycsövek által egyenletes de gyenge fény egyenletesen érje a lombozatot.
  • Méretük miatt inkább hosszú de alacsony termesztőhelyekhez ajánlott. Mondjuk meglehetősen ritka a 160x60x60cm méretű szekrény, de ha éppen ilyen lehetőséged van akkor abba nincs jobb választás az 58W T8 vagy 54W T5 csöveknél. Klónokból és magoncokból annyit felnevel amennyi elfér alatta. Nagyjából 30cm szélességben hatékony egy cső. Mondjuk ami hátrány egyben előny is lehet; egy 4x58W floráriumban feltűnés nélkül elrejthető az önellátásra szánt pár növény is az orchideák, kaktuszok meg fűszernövények közt.

CFL

DSC003452Gyakorlatilag törpített fénycsövek amik eredeti céljuk szerint a hagyományos izzókat hivatottak felváltani. Ezt a célt messzemenően teljesítik. A hagyományos E14, E27, E40 foglalatokba betekerhető menetes foglalatokkal rendelkeznek. Ezek a CFL-ek az integrált meghajtásos energiatakarékos fénycsövek. Itt a fogalalat után egy faék egyszerüségű és méretű elektronikus ballaszt található ami üzemelteti magát a fénycsövet. Csak részben köszönhető a kis méretü csőnek az, hgy a CFL-ek fényhasznosulása 50-70lm/W közti, nagymértékben a gyenge hatásfokú meghajtás ebben a ludas. Ha ugyanis csinálsz egy ballasztot aminek egy gyufásdobozban kell elférnie akkor nehezen elérhető az, hogy ne vegyen fel közel annyi energiát mint maga a kiszolgált fénycső.

 

Ennyi elektronikától nem kell csodát várni.

Ennyi elektronikától nem kell csodát várni.

Pont ez okból a legnagyobb egy csővel rendelkező CFL-ek a legjobb fényhasznosításőak is egyben. Ha szeretnél integrált CFL-t használni akkor az elérhető legnagyobbat válaszd. A másik jó tanács az, hogy lehetőleg ne aukciós oldalakról vagy a kínai piacról szerezd be. Itt kezdődnek a gondok. Az amerikai piacokon gyakori a 23W feletti teljesítményü CFL, amit a külföldi fórumokon látsz CFL lámpás kertek jó része ez feletti teljesítményü izzókkal van szerelve, ezekre vonatkozik a 70lm/W. Európában ez nem divat, meglehetősen ritka a 23W feletti CFL. Az ez közeli itthon járatos CFL-ek fényhasznosulása csak ritkán éri el a 60lm/W-ot, csak márkás terméktől várhatsz ennél jobb lm/W értéket. Élettartamuk 5000-10000 óra közti, fényük azonban az idő múlásával gyengül, érdemes a fénycsövekhez és más fényforrásokhoz hasonlóan 2-3 körönként cserélni őket, különösen ha a növények nyúlása is ezt mutatja.

Ha mégis a kínai piacra mész csőért akkor érdemes a spirál változatot választani. Ennek az oka az, hogy egy 3 csöves egyenes változat valójában 3x8W fénycsőt takar, ebből adódóan biztosan gyengébb a fényhasznosulása mint az 1x24W spirál változaté, a CFL-ek esetében ugye a nagyobb a jobb. A másik értékmérő a kapcsolás utáni fény mennyisége. Ha a CFL-ed szobahőmérsékleten fokozatosan éri el a maximális fényerejét, be kell melegednie akkor sikerült belenyúlnod egy régebbi sorozatba, nagy csodát ne várj tőle. Ha a kapcsolás után 1 másodperccel később kapsz fényt a CFL-ből az még nem jelent semmi rosszat, természetes viselkedés minőségi termékeknél is.

Viszonylag gyenge fényhasznosulásuk ellenére kedveltek a mikro és kisebb szekrényekben termesztők közt.  Nagy előnyük az, hogy:

gajpfJE

  • A fénycsövekhez képest koncentráltabb, pontszerübb a fényük.  Ezt a virágok jobban kedvelik.
  • Bárki aki járt általánosban technika órán és tudja hol van az OBI az képes összerakni egy használható lámpát egy Victorinox késsel.
  • Könnyen tükrözhetőek, könnyen lehet alkalmas lámpatestet készíteni nekik.
  • Alacsony hőkibocsátás.
  • Egy egyszerü csavaró mozdulattal szabályozható a fényerő. Ez elsősorban anyáknál hasznos amikor az altatott állapotban lévő anya felett csak egy CFL világít, ha meg klón kell az anyáról egyszerüen visszacsavarod a másik hármat is, meg nekiállsz tápozni.
  • A világos szakaszt meghosszabbítani is alkalmas ha HPS-el vegelsz. Ilyenkor 12 órában megy a HPS, mellette belógatsz két CFL-t amik a 12 órán túl még 4-6 órát mennek. Ezzel a fénnyel a növény felfogja, hogy még nem kell neki virágozni, te meg spórolsz az áramszámlán.

Hátrányuk:

  • Nevük ellenére az egyik leg energiapazarlóbb és leggyengébb fényhasznosulású fényforrás ami növény fölött üzemelhet.
  • Kibocsátott fényük jelentős része kialakításuk miatt hasznosíthatatlan, tükrözhetetlen.
  • A fénycsövekhez hasonlóan minél közelebb kell elhelyezni a növényhez. Tréning nélkül ez különleges és egyedi foglalatrögzítést vagy állíthatóságot jelenthet, ha meg tréningelsz akkor érdemesebb T8 vagy T5 területen körülnézni.

 


 

DaZ5zA másik energiatakarékos fénycsőcsalád a külső meghajtós energiatakarékos csövek. Ezeket a növénytermesztésben egyszerüen PL-L csöveknek nevezzük, gondolom a tengeren túli naplóknak köszönhetően. Kevesen tudják, hogy a PL-L a Philips kompakt fénycső típusának a megnevezése, más gyártók más néven árulják ezeket a fénycsöveket. Az Osram például Dulux márkanévvel gyártja és árulja.

Az integrált CFL-ekkel szemben ezekhez a meghajtás mindig a csőtől külön helyezkedik el. Ennek az előnye az, hogy nem kell a meghajtó áramkört összezsúfolni, van lehetőség hatékonyabb, kevésbé energiapazarló meghajtással működtetni a csöveket. A külső meghajtós energiatakarékos csövek 100lm/W alatti fényhasznosulással üzemelnek. Változatos méretekben és teljesítményben kaphatók azonban a növénytermesztésben a legelterjedtebb a 36W és 55W teljesítményü csövek. Ezek közt is -a T5 csövekhez hasonlóan- léteznek magas fényhasznosulású csövek is. A meghajtóik is változatosak. Egyesek kizárólag ezekhez a csövekhez jók, másokkal meg T5 fénycsövek is üzemeltethetőek.  Áruk is ennek megfelelő, nehéz drágább elektronikus meghajtót, meg egyáltalán fénycsöves világítást találni.

Plug-In-CFL-PL-Light-Bulbs_largeA Duluxok a T5 fénycsövekhez hasonlóan 35C°-on érik el a maximális fényüket. Ezt a hőmérsékletet viszonylag könnyen túl tudják lépni, a lombozattal huzamosabban érintkezve megperzselik a levelet. Erre érdemes figyelni és egy ventit sem árt a csövekre irányítani. A meghajtót érdemes a szekrényen kívül elhelyezni.

Virágzáshoz az egyik legkedveltebb fénycső. Viszonylag jó fényhasznosulása mellé társul az, hogy az egyenes fénycsövekhez képest fele olyan hosszú, alakja miatt könnyen tükrözhető és az előzőekből adódóan koncentrált fényt ad. Azonban ez sem ment fel attól, hogy az előzőleg tárgyalt fénycsövekhez hasonlóan minél közelebb tartsd a lombozathoz és ajánlott a tréning is.

Összességében mind vegre, mind virágzásra használható. Vegben két 36W-os vagy 55W-os cső teljesen lefed 0,5m2 alapterületet, ez virágzás indításáig a legtöbb esetben elég. Ugyan ezen a 0,5m2 területen 4db 55W cső remekül alkalmazható virágzásra is. Mikro és kisebb szekrényekben, ahol a belmagasság vagy a szellőztetés hiányossága miatt nem megoldás a HPS ott ezek a csövek adják a legjobb lehetőséget.

2g11Befogásuk meglehetősen változatos, azonban a Dulux L sorozathoz 2G11 típusú foglalatra van szükség. Erről a foglalatról annyit tudni kell, hogy a csövet szorosan a szerelőfelületen tartják. Szerintem a tükrözhetőség miatt érdemes a foglalatokat 2-3cm magas távtartóra szerelni. Ha foglalatot rendelsz lámpaépítéshez akkor érdemes rendelni mellé csővég-rögzítő-klipszet vagy hogyafaszombamondják azt, hogy eszköz, ami nem hagyja lógni a cső szabad végét. Aki szerelt már össze 55W-os lámpát az biztos tudja miről beszélek, segítsen ki kommentben.

Kisebb teljesítményben gyakran össze lehet velük futni élelmiszeráruházak polcain is íróasztali lámpába integrálva. Ezek a jellemzően 8-9W teljesítményü lámpák bőven elegendőek klónok gyökereztetéséhez vagy esetleg gombatermesztésben termőtestképzéskor. Az ára is annyi mintha a szakkereskedésben külön próbálnék venni meghajtót meg csövet.

 


 

200wLéteznek még nagy összteljesítményű CFL-eket, amik integrált elektronikus meghajtóval üzemeltetnek külső meghajtós energiatakarékos csöveket. A kis CFL-ekhez hasonlóan ezeknek is Edison foglalatjuk van, egyszerüen csak be kell őket csavarni és fényelnek. A gond ott van, hogy a viszonylag jó fényhasznosulású csöveket gyenge hatásfokkal üzemeltetik. Ez a legpofátlanabb gyártó vagy kereskedő szerint sem jelent többet 70lm/W-nál. Ennek a valóságtartalmáról annyit, hogy egy 24W-os PL-L hozzá való elektronikus meghajtóval tud 75lm/W-ot, nehéz elhinnem, hogy az ezen CFL-ek piacát birtokló kínai barátaink integrált meghajtóval ezt megközelítenék.

IMG_140512Én nem tudom, hogy egy 8 csövet tartalmazó CFL egy meghajtóval üzemelteti mind a 8 csövet vagy minden csőhöz külön meghajtó van-e integrálva, végeredményben ugyan azt a szart jelenti ha egy cső vagy meghajtó kihal, vagy egyszerre teszi mind a közös meghajtónak köszönhetően. A fényük fele hasznosulatlan, önmagára vetül. Ráadásul még mindig egy gyenge fényű “neonról” beszélünk ami így egy csomóba koncentrálva kb. egy forintot nem érhet a szekrény szélein. Mérete viszonylag nagy, egy 150W HID sem igényel nagyobb helyet. És ha már szóba jött relációként a HID akkor meg kell említeni, hogy egy 150W HPS 110lm/W-ot is tud. Ára a pofátlanságot messze átlépi, konkrétan olcsóbban lehet összerakni 4x55W Dulux-L lámpát csővel, tokkal-vonóval. Összefoglalva én nem tudok egy okot sem arra, hogy mi a ferde faszért venne és használna valaki ilyen hülyeséget, ezer más jobb alternatíva létezik.

Bekötése, meghajtás

Alapvetően az összes fénycső bekötésre érvényes az, hogy tömör, szigetelt réz vezetéket kell használni hozzájuk. A rézvezeték átmérője 0,5-1mm. Amúgy az összes elektronikus meghajtón van erről rendelkezés. A meghajtó amúgy a bekötési ábrát is megadja, nehéz elbaszni ha a GoogleMaps-on eligazodsz. A hálózati betáp résznél jól jön, ha van érvéghüvelyed, ugye a betáp rész sodrott a legtöbb esetben, nehéz biztosan belegyűrni a meghajtóba. Ennél jobb alternatíva ha egy átkötödobozban váltod egy sorkapoccsal a tömör és sodrott vezetékeket. Ha fém lámpatestet használsz akkor hasznos együttesen leföldelni a meghajtó földelésével.

Minden meghajtón jelölik a maximális vezetékhosszt is ami a meghajtó és a fénycsövek közt lehet.

Tükrök, lámpatest

CIMG5450Nem tudom mennyire szükséges gyári lámpatestet venni fénycsövekhez, véleményem szerint semennyire. Egyrészt a gyári lámpatestek tükörjei ritkán hasznosítják a felfelé irányuló fényt, másrészt olyan szorosan vannak a felső síkhoz a foglalatok, hogy nehéz hekkelni ha mégis bele akarunk szerelni egyet. A lámpatesttel együtt adott tükrök inkább törik a fényt az helyett, hogy lefelé koncentrálnák.Ezt legkönnyebben úgy tudod orvosolni, hogy az általad szerelt lámpa foglalatát 2-5cm-re eltávolítod a hordfelülettől, majd mögé füzöl valamilyen fényvisszaverő anyagot. Ha magad akarod elkészíteni akkor tükörcsiszolt alumíniumlemezt vagy tükörpolírozott rozsdamentes acéllemezt keress. Vonzó alternatíva lehet az épületgépészek által használt légtechnikai ragasztószalag is, de ezt inkább nem írom le mert hőre lágyuló és gyúlékony anyagot nem építünk be semmilyen lámpatestbe. A PL-L fénycsöveknél borítékolható, hogy világítástechnikai boltban nem kapsz komplett lámpatestet, azt biztosan neked kell kifaragnod és bekábelezned, vagy esetleg megveszed growshopban aranyáron. T8 lámpatesthez nem nehéz olcsón hozzájutni, T5 kicsit zsebbe nyúlósabb. Mondjuk pont a T5 meghajtóinak más teljesítményű és hosszú variálhatósága nem teszi indokolttá, hogy vásárolj lámpatestet. Ha nem vagy ezermester vénával megáldva de van villanyszerelő ismerősöd akkor adj neki egy üveg sört T8 fénycső lámpatestért. Ez olyan mint Token és a basszgitár, tuti van neki a padláson.

Újrahasznosítás, környezetvédelem

lampphotoA fénycső gázai argont és higanyt tartalmaz, a fénypor meg foszfort. Ez nem tesz jót a környezetnek. Kérlek gondolj erre mielőtt összetöröd a használt vagy kiégett csöveket.Elvileg ott ahol fénycsövet tudsz vásárolni hulladékgyűjtő pontnak is kellene lenni, add le ott, ők gondoskodnak az elszállításról és újrahasznosításról.

 

Innen loptam:

http://www.gfos.unios.hr/portal/images/stories/ipa-prekogranicni-program/gdje-rijeke-spajaju/Marinko_Stojkov_Energiahatekony_belteri_vilagitas.pdf

http://www.tungsrambolt.hu/fenyforrasok_ismertetese.html

https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A9nycs%C5%91

http://www.hobbielektronika.hu/cikkek/fenycsovek.html?pg=1

http://www.interlighting.cz/index.php?lng=en&vmode=info

https://en.wikipedia.org/wiki/Compact_fluorescent_lamp

http://www.pannonmuhely.hu/energiatakarekos/?energiatakarekos=89

(Visited 14 245 times, 1 visits today)

16 thoughts on “Fénycsövek, CFL

  1. Sziasztok!
    A napokban vásároltam egy új neon szetettet,anyának és a lányainak.
    A hely amit használok 65*45 ös.
    Amit vettem:mv-light armatura,2*18 w os,
    a neonok pedig Sylvania t8 gro lux,8500 kelvines.
    Az áruk 12 000ft volt összesen,szemmel láthatóan nagyon jól érzik magukat!!!!!!
    Bátran ajánlom!!!!!

  2. Sziasztok kezdő vagyok a dolgokban! Rengeteg olvasgatás után sem jutok jutok dűlőre a fénnyel!
    Beltérben gondolkozom egy 90×90 helyem lenne 2-3 bestiáról lenne szó!
    A kérdésem az volna h egy 4x 24 w-os csövekről lenne szó T5 philips 6500 Kelvin kék/fehér fénnyel rendelkezik és egy 150 w-os cfl hideg fehér 6400 Kelvin!
    Mit szóltok ehhez a kombihoz végig lehet vele vinni a palánta kortól virágzásig?Válaszokat előre is köszönöm
    szép napot mindenkinek.

    • Nem.
      250W fogyasztással egy hps 2x annyi fényt ad..
      250W fogyasztással a kínai E27 led 2x annyi fényt ad.
      250W fogyasztással T8 HO 1,5x annyi fényt ad.

  3. Sziasztok!

    Rendeltem egy termesztősátor szettet. 400W HPS és 400W MH izzók a vegetatív és a virágzás szakaszhoz.

    Amit hozzá kaptam trafót bármelyik konnektorba dugom egyből levágja a biztosítékot. Próba alatt más nagy áramfelvételű háztartási készülék nem ment. Mérőszekrénybe van 2x16A aminek ha jól tudom bírnia kellene.

    Mi lehet a gond? Rossz a trafó?

    Köszi

  4. Sziasztok ! Én egy kezdő termesztő vagyok belteren de igazából van tapasztalatom mert kinti növényekben jártas vagyok csak egy olyan problémában utkoztem hogy lenne egy 120*100-as helyem van 4 csemete amik 2 hetes-ek és 2*50 wattos fehér fényű ledes lámpa van felettük és azt tapasztaltam h picit minta meg nyúlt volna a száruk de nem olyan vészesek és kb. 30 cm re vannak a lámpák a világtól ez normális vagy nem.. segítségeteket előre is köszönöm..

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .