Kendermagok

Mivel kezdjem?

Mag választás

Manapság már rengeteg a “kenderfajta” de ezek 90%-a között nincs számottevő különbség, megjelenésükről, hatásukról sem lehet őket felismerni, magcégek és viszonteladóik más-más – saját nemesítésű növényeket – árulnak ugyan azon név alatt. A növények potenciája, megjelenése, a hozam mennyisége és minősége nagyon nagy részben függ a termesztés körülményeitől, a fényforrástól, a betakarítás idejétől, a fenotípustól és más körülményektől. Leginkább ezek határozzák meg hogy milyen a végtermék, és nem a “fajta” fantázianeve, vagy a marketing szöveg amit köré költenek.

Azért mégis van pár dolog amire magvásárláskor figyelni kell.
A kender két fő -megjelenését és karakterisztikáját tekintve jól elkülöníthető – fajba (vagy inkább fajtába) sorolható:

Cannabis Sativa var Indica Pakisztánból és Indiából származtatják.

Jelemzői

  • indicaAlakja bokros, több virágcsúccsal
    • Alacsony, tömött megjelenésű
    • Szélesújjú nagy levelekkel(3-5)
    • Többnyire sötét vagy méregzöld
  • rövid tenyészidejű
  • CBD nagyobb arányban található benne, mint THC
    • ezért “testi”, kanapéba szögező hatása kerül előtérbe
  • Illatuk határozottabb, erősebb mint a Sativáé,
    • hasonlíthat a macska vagy borz vizelet szagára
    • némelyik fajtáé viszont egzotikus, édeskés

Rövid tenyészideje és alacsony mérete miatt kedvelt fajta a beltéren termesztők körében.
Cannabis Sativa var Sativa Ázsiából, Amerikából, és Afrikából származtatják, földrajzi helytől függően megjelenésük eltérő lehet, de fő tulajdonságaik megegyeznek:

  • sativaMagasra (akár 5m-esre) növő,
    • nyúlánk, ágai egymástól viszonylag messzire helyezkednek el
    • levelének újjai keskenyek (6-12 újj)
    • többnyire világos zöld színű
  • Hosszú tenyészidejű
  • THC nagyobb arányban található benne, mint CBD
    • ezért hatása “agytekerős”, “flesselős”, nevettetős

Magas növése, hosszú tenyészideje miatt a 100%-ban Sativa fajták nem elterjedtek benti, de annál inkább elterjedtek a kinti termesztésben. Nyúlánk, szellős alkata miatt csak kis felületen tudja befogni egy beltéri lámpa sugarait, ezért sem közkedvelt beltéri fajta, kinti körülmények között viszont ez a fajta viszi a pálmát.
Meg lehet még említeni a
Cannabis Sativa var Ruderalis Fő jellemzői:

  • kis méret
  • alacsony THC tartalom
  • virágba borulása nem függ a nappali szakaszok hosszától- nem úgy mint a Szativánál vagy az Indikánál-, adott idő után, függetlenül a megvilágítás hosszától, kivirágzik.

Tiszta Ruderalis fajtát hátrányos tulajdonságai miatt nemigen találni a magpiacon, de más fajtákkal keverve előfordul. A Spontanea név alatt is szokott futni.

indica-vs-sativa-02-06-191

Cannabis Sativa var Spontanea

  • Vadon növő,akár nemesített (pl. rostkendernek) akár egy őshonos fajtának az elfajult, elvadult változata. Ha nem ember termeszti, hanem magától -tehát vadon- nő azt már lehet nevezni spontán, avagy Spontanea-nak.

A kendernek nincs egyértelmű, általánosan elfogadott faji családfája. Eleinte csak a Cannabis Sativa név alá soroltak mindenféle kendert,az India környékén található, jól megkülönböztethető -ma Indica névvel illetett- fajtát csak később próbálták beilleszteni a képbe.

Külön fajnak nem lehet nevezni, mivel ehhez az egyik szükséges feltétel az lenne, hogy egymással ne legyenek keresztezhetők. (Erre viszont vannak kivételek, jól ismert példa a szamár és a ló keresztezéséből fogant öszvér, vagy az oroszlán és a tigris keresztezéséből létrejövő tigroszlán, ezek viszont valószínűleg nem szaporíthatók tovább, és emberi közreműködés nélkül -főleg a földrajzi határok miatt nem jöhettek volna létre)
“Inbred Line”

Ezek voltak a fő fajták, őket lehetne nevezni “Inbred line”-nak vagy “IBL”-nek, Mivel ezek azonos genetikai tulajdonságokkal rendelkező egyedek sorozatos, egymással való kereszteződésből létrejövő növények, így például két “Skunk” kereszteződéséből keletkező generáció minden egyede teljesen hasonlítani fog a szülőkre. Előnyük hogy stabilak, keresztezésükből és jó minőségű magok jönnek létre és meghatározó tulajdonságaik, például méretük közel azonos, ezért benti termesztéskor a lombozat egy szinten van, nem takarja egyik növény a másikat.

“Hibrid”

Egy IBL fajtának – például egy út széli, elszigetelt vadkendercsoportnak – az egyedei örökölt tulajdonságaik szerint majdhogynem megegyeznek.

Mixed-PhenotypesHa hasonló körülmények között is élnek, mint az említett vadkender csoport egyedei, túlélési esélyük is megegyezik. Hasonló méretük, növekedési ütemük miatt egyik sem növi túl a másikat, minden egyed hasonlóan hajlamos lehet egy adott betegségre, vagy hasonlóan vékony száruk miatt jobban ki lehetnek téve egy szélvihar pusztításának. Nagyjából minden egyednek ugyanakkora a túlélési esélye. Legyen ez a csoport egy lassú növésű, vékony szárú csoport.

Ha ennek a csoportnak az egyik egyedét egy pár kósza, eltérő genetikai tulajdonságokkal rendelkező csoport porzós növényének virágpora megtermékenyíti, a keletkező magokból kifejlődő generáció új, -hasznos vagy hátrányos- tulajdonságokkal bírhat. Például lehet hogy gyorsabb növésű, vastagabb szárt okozó gének lesznek a dominánsak, így ebből a hibrid generációból fejlődő egyedek túlnőhetik a csoport többi tagját, vastag száruk miatt ellenállóbak lesznek a szél káros hatásaival szemben, így nagyobb esélyjel maradnak életben, szaporodnak tovább a csoport többi tagjával, továbbörökítve hasznos génjeiket.

Ezt hívják “hibrid vigour”-nak.

Két különböző IBL fajta keresztezésével egy új, hibrid fajta jön létre. A két szülő generációját “P” betűvel jelölik.

A P generációtól származó első generációt nevezik “F1” generációnak.

Az F1 generáció egyedeinek további keresztezéséből keletkezik az “F2” generáció, ezek nagyon nagy szórásban tartalmazhatnak egymástól különböző tulajdonságokat, olyanokat is, amik a P generációban nem voltak jelen.

Gene-Dominance-1

Amúgy a téma ennél sokkal bonyolultabb és izgalmasabb. Nem mindegy, hogy az F1 generációt önmagával, idegen egyeddel vagy akár vissza a szülökkel keresztezed.

Magok beszerzése

Jó minőségű magokhoz a neten hirdető “Seed Shop”-ok valamelyikéből, esetleg Bécsből személyesen is lehet, ahol a kender mag árusítása még legális.

Fórumokon, ismeretlenek által kínált olcsó, “jó minőségű” magokra nem érdemes pénzt kiadni, ezek nagyon valószínű, hogy rossz minőségű, véletlen beporzástól származó magok, amire igazán nem érdemes energiát /időt/pénzt pocsékolni, a kockázatról nem is beszélve.
Hollandiából nem érdemes Magyarországi címre rendelni se magot, se más illegális anyagot ugyanis a vámosok a Hollandiából érkező csomagokat gyakran átvizsgálják, ez az legjellemzőbb oka a korai lebukásnak. Kanadában, Angliában és Bécsben is székel jónéhány cég, ezek portékája nagyobb valószínűséggel ér célba.
100%-osan megbízható magküldő cég nincs, a csomag elveszhet, mint ahogy a kiküldött pénz is.
A Seedshop-ok étlapján rengeteg fajta mag közül lehet választani, az előző fejezetben felsorolt fő fajták tulajdonságain kívül van még néhány dolog amit érdemes figyelembe venni.

Indoor/Outdoor

  • Indoor. Így hívják a beltéri, lámpás termesztésre ajánlott fajtákat. Ezek általában hosszú érési idejűek, kinti körülmények között nemigen érnének be, esetleg pár genetikai tulajdonságuk (például vékony száruk) miatt nem lennenek alkalmasak a kinti termesztésre(hiszen például egy nagyobb szélfuvallat eltörhetné a bugáktól duzzadó főszárat).
  • Outdoor. Kinti, szabadég alatti termesztésre ajánlott fajták, ezek lehetnek nagy helyigényű, magasra növő, főleg Sativa fajták.
  • Indoor/Outdoor. Kinti és benti termesztésre egyaránt alkalmas fajták

Greenhouse

hosszú beérési idejű, általában nagy helyigényű fajták, amik kinti körülmények között – előnevelés nélkül – nem érnének be rendesen. Ezt pl fóliasátorban, vagy benti, lámpás előneveléssel meg lehet oldani.

Virágzási idő

A magcég vagy a breeder által megadott virágérésig szükséges idő. Napokban vagy hetekben van meghatározva. Beltérben a 12 órába való kapcsolástól számít. Kültérben ez az idő leginkább meghatározhatatlan. Egyes fajták augusztus első felében már virágoznak, ezek szinte biztosan beérnek a mi klímánkon. Mások szeptemberig el sem kezdenek virágozni és a beérés is november-december környékére lenne sejthető ha a fagy vagy a penész el nem vinné őket. Egy azonban biztos, a beltérre vonatkozó virágzási idő adatok kültérben nem érvényesek. Ha biztosra akarsz menni akkor érdemes olyan fajtát választani ami beltérben 10 hétnél rövidebb virágzási idejü.

Kinti betakarítási idő

A legtöbb kültérre szánt fajtához meg szokták adni az aratás idejét. Ez azonban nagyban függ az ültetés helyétől is, ugyan az a fajta nem egy időben érik be észak és dél Európában. Otthon érdemes olyan fajtát választani ami Október végéig végez.

Hozam

A várható száraz végtermék tömege. A magcég nagyon gyakran túlzott mennyiségeket ír. És akkor ezzel kapcsolatban egy idézet: Hogy egy növény milyen végterméket képes produkálni, az nagy részben a termesztő tudásától és a biztosított körülményektől függ. Ne vedd komolyan akár mit is írnak egy fajta mellé. Kültérben hasonló a helyzet. Attól függetlenül, hogy a magcég 1000g/tő mennyiséget ígér te még simán ültetheted árnyékba, felásatlan kötött agyagba, tápot sosem lát, vízből csak szentelni elég, megeszik a hernyók vagy az őz, vagy pont a végén a penész. Persze az ellenkezője is igaz lehet, de kültérben is sokat számít a tapasztalat és talán a szerencse.

THC tartalom

A növény THC tartalmának megadásával sem ér véget a csodavárás. Ha ez alapján döntesz akkor is jó esélyed van mellé nyúlni. A hatóanyagtartalom mennyiségek is hasonlóan fontos kritériumok szerint születnek mint a hozamértékek. Fajtán belül fenotípusonként is szignifikáns eltérések lehetnek és a mezei termesztőnek vagy fogyasztónak sincs komolyabb kontroll-laborja mint a saját érzékelése. A saját végeredményt amúgy sem szokták a termesztők kritikus szemmel figyelni, jellemzőbb az elégedettség. Bármilyen értéket is írnak a magcégek biztosan potens füvet kapsz aratáskor.

Feminizált (feminized) és szimpla (regular)

A kender kétlaki növény, porzós és termős egyedek 50-50% arányban vannak jelen az állományban. Ha rendelsz egy csomag szimpla -regular- magot akkor abban jó eséllyel lesz porzós és termős is. Ha viszont egy termőst valamilyen módon virágzás elején addig stresszelsz, míg hím ivarú virágokat is hoz, majd ezzel a termelődő pollennel megtermékenyíted ugyan annak a növénynek a termő virágait akkor feminizált magokat fogsz kapni végeredménynek. Az így keletkező  feminizált magokat elültetve közel 100%-ban termős növényeket kapsz. A “közel” szó fontos. Az esetek egy részében kétlaki vagy hermafrodita növények is lehetnek az utódokból, ez az egyik oka annak, hogy sokan idegenkednek a feminizált magoktól.

A cikk eredetileg “Alapfaq”, majd “Kendermagok” néven jelent meg)

(Visited 34 206 times, 1 visits today)

110 thoughts on “Kendermagok

  1. Igazából bármikor.
    Minél tovább hagyod vegben a növényt annál nagyobb lesz, gondolom ezt nem nehéz belátni. Általánosságban érdemes úgy gondolkodni, hogy a váltáskori méretnél 2x-3x magasabb és terebélyesebb növényed lesz a kapcsolástól számított 3-4 hét múlva.
    De akár 12/12 fény alatt is tarthatod a növényed kibújástól ha inkább a kompakt méret a cél.

  2. Sziasztok! Találtam egy nagyon jó oldalt, ahol (majdnem) ingyen magokhoz – spórákhoz juthattok, gondoltam megosztom veletek.
    A srácok kedvessége felülmulhatatlan, komolyan mondom hiány van az ilyen emberekből mint ők!
    A rendelés mente összesen annyi, hogy egy kis összeget ~9-10$-t, adományként kell elküldeni bitcoinnal, vagy átutalással, vagy 2€-t egy borítékban és cserébe az oldalukon szereplő termékek közül, hármat választhatsz! Minden kender magnál írja, hány darabot kapsz. Normális magok, ha hozzáértő az ember, nagyon különleges fajtákhoz juthat egy életre. Nem beszélve a spórákról, amikért máshol 20-25€-t kérnek, és óriási kollekciójuk van! Ajánlom minden hozzám hasonló embernek, egyébként egy kis levelet fogsz találni a postaládádban, a fizetéstől számítva 7-10 nap mulva. Én 44 magot kaptam tőlük egy támogatásért cserébe, és minden hónapban lehet újra kérni. 🙂 Hajrá growerek!

    http://www.freespore.com – FSE – FREE SPORE ESPANA

    • Sziasztok,

      Szia Viva Espana,

      Adminok ha ghond Off

      Viva, ha megkérlek felveszed velem a kapcsolatot email cimem,

      sefleszek@gmail.com

      Köszönöm szépen ,

      Kellemes Estét Sziasztok,

  3. A sporakhoz nem ertek, de kenderbol azok a “nagyon különleges fajták” egyreszt nem fajtak, csak keresztezesek, masreszt annyira nem is kulonlegesek, mivel szinte mindegyik 3-4 vonalas hibrid. Persze ettol meg nagyon szep gesztus ingyen magot osztani (meg akkor is, ha valojaban nincs is teljesen ingyen).

    • Hello!
      Tudnál kicsit több információt írni róla? Hogy milyen volt rendelés/fizetés/szállítás?
      (Én is most állok rendelés előtt.)

  4. Sziasztok új vagyok Üdvözlök mindenkit!
    Én is rendeltem az RQS ről… egy hét kellett neki vasárnaptól egy hét következő hétfőre itt volt. Austriából van tapasztalat rendelés terén pl a Bushdoctortol? Elég nagy a választék ezért gondolkodom rajtuk!
    Válaszokat köszi ( csak rendelni akarok) személyes kiutazás részemről nem pálya.

  5. A harmadik reklámlinked után akartam írni neked egy ímélt, hogy húzd be a féket, ezen a lapon ez nagyon nem szokás. Csak ha már te sem vetted a fáradságot, hogy legalább helyet kérj a bolt reklámjának akkor én miért ne lehetnék annyira bátor, hogy figyelmeztetés nélkül átírjam a linket. Ne értsd félre, semmi közöm a FF-hez, de épp úgy a te linkedben szereplő bolthoz sincs semmi közöm, és míg a FF-et valahol tisztelem az anyaállományuk és szakmaiságuk miatt a te boltodban egyetlen figyelemre méltó dolgot sem találtam, már ha nem nevezem figyelemre méltónak a spammelést.

    Az oldalon eddig 3 idegen banner szerepel. Kettőt tiszteletből tettem ki, a harmadik egy általam sosem kért csere eredménye. Ők önkéntesen üzemeltetnek egy mag és spóraküldő szolgálatot. Namost közéjük már nem tudok olyan nevet bepréselni mint a Hubaseeds, akik alapítói minden tiszteletem mellett is a piacra alapoznak, így a bannerük reklám lenne.
    Elutasítottam két jó nevű magcég és faszomtudja hány vebsop reklámajánlatát mert nem akarok senkit még ilyen szinten sem átbaszni. Magot, spórát vagy fecsit előállítani bárki tud a termesztés melletti hozadékként, boxot vagy terkót készíteni meg hetedik osztályos technikaórán sem kihívás. Tudom, ti ebből éltek, de az én szememben ti vagytok az önellátás parazitái.

    Ezek ismeretében biztos érzed, hogy meddig maradnak a linkjeid az oldalon. Ha nem veszel részt napi szinten a fórumon, ha nem látom azt, hogy neked fontos az oldal épülése akkor ne várd, hogy helyet adok egyetlen linkednek is.

    • Hát sorry Tüdő, hogy így gondolod akkor inkább az összes bejegyzésem eltávolítanám ha tudnám mert én meg őket nem ajánlom.
      De mivel nem tudom törölni ne tedd légy szíves a nevem mellé ezt a FF linket. Nem spam, de gondold azt. Kérdésre válasz neked rögtön FF? Ok!
      Akkor miért nem te válaszoltál egy kérdésre meg Ausztriai rendelésre? Ha én tudok rá értelmesen válaszolni és tapasztalat is van mi pöcsnek kell módosítani olyanra akit nem én ajánlok?
      Ez olyan mintha FF fizetett v olna neked, hogy ne legyen itt konkures oldal Ausztriából. Ennyit erről. Szeritnem ez így fos. Most már törölheted az összes bejegyzésem! Nem támogatom ezt a típusú hozzáállást és szabályozgatást.

    • Az RQS tudtom szerint Spanyol. A székhelyük Barcelonában van. Rendeltem a nyár végén előreutalással, gond nélkül ment minden 1 hét volt kb míg ide ért.

    • Disznövényként tudtommal legális otthon tartani, csak kereskedelmi forgalomba hozni tilos, ezért nehéz beszerezni.
      Pszichedelikumként nincs túlzott jelentősége, mert a gomba vagy a kender szaporítóanyagai sokkal könyebben beszerezhetők. Nekem gyüjteményi értéke miatt kellene mivel magról nem szaporodik és kereskedelmi forglomban nincs, így lassan növényritkasággá válik. EU-n belül hivatalosan senki nem árulja, querbeet sem, eun kívülről meg tönkremenne mire ideér a dugvány és a vámon is fennakadna. Szárított formában nem lenne nehéz beszerezni, eu-ból se, de nekem nem azért kéne. Ha valaki tud dugványt írjon a fenti mailomra. 🙂

  6. Majd ha találsz dobj már ránk egy mailt. Régen volt nekem is, szerettem, nem kell jobb szobanövény. Bírja a sötétebb szobát is, igénytelen, szinte csak víz kell neki, táppal-fénnyel gyorsan nő és szép a virága. Könnyen klónozható. Baba lakókocsi. Tip-top.
    Kitettem tavasszal. Oda jártak a csigák bulizni, tövig ették.

  7. Csak a franciáknál találtam egyet, de az sem szállít, kizárólag személyesen adja át, de az nagyon messze van, és mivel magánszemély, nem kőbiztos. Ha esetleg valaki munkájából adódóan jár arra, talán tudna hozni. Szállítós oldalakon mindenütt out of stock, és gondolom ez így is marad mert a dugványok kezelése elég bajságos, növényként meg állítólag nem szabad már szállítani eu-n belül. Feltúrtam mindent, jelenleg sehol nem kapható. Ha valaki tud adni dugványt, akár ritkaságnak megfelelő áron, akkor érdekelne. 🙂 Egy tanulmány szerint egyes törökországi fajták, salvia recognita jól helyettesítik, bár több kell belőle. Esetleg létrehozhatnál egy salviás topikot ha lehet. 🙂

  8. Üdv skacok!
    Átolvastam az összes kender cikket, és lenne pár zöldfülű kérdésem.
    -Magrendelésnél vannak-e annyira diszkrétek a külföldi shopok, hogy feladóként lehetőleg nem a shopnév van feltüntetve, hogy ne tűnjön fel a levél és a tartalma. Nem szeretnék azzal indulni, hogy postás helyett más jön ki.
    Másik a fajta, amiben nem tudok dönteni.
    -Magok nem fagynak meg a borítékban ilyenkor?
    -Kezdőként outra gondoltam, lehetőleg alacsony növényre, vagy olyanra ami visszavágható, 3-5 tőre, csak saját részünkre, tehát nem a nagy hozam a fontos, hanem a biztonság kis méret, jól elvegyüljön a tájban, ne legyen nagyon büdös.
    -Ne legyen nagy növény, az autovirágzásúak kint törpék maradnak?
    -Ne legyen nagyon szagos, esetleg más jellegű legyen a szaga, fenyő vagy virágillatról is olvastam.
    -Inkább fejben történős legyen ez a leírások szerint inkább a sativára utalna, de azok meg pont magasak.
    -Környéken nagy a természetes pollenterhelés, 100 méterre elhanyagolt kaszáló, kerítés tövében két méteres kenderek nőnek maguktól.
    -Mennyi magot érdemes venni kezdésnek, 5 elég? Ha amagot elkapnák akkor 1 mag egy tőnek számít?
    Tudnátok fajtát javasolni?

  9. Szerinted ez olyan mint a wunder-baum csak ez gandzsi forma nem fenyőfa ?
    Ha találsz fenyő vagy virágillatú fajtát feltétlen szólj nekem 😀 😀 😀

    Ha 2 méteres kenderek nőnek a szomszédban az eléggé para mivel kb 10km ről is simán beporozza … szóval ha nem túl nagy legelő tépd ki őket , vagy szólj a tulajnak , hogy kaszálja le őket mert attól tartasz , hogy beporozza a te fajtatiszta lányaidat és madáreleség lesz a termésed … De ha igazán jó fej lennél kapásból ráhívnád valamelyik parlagfűellenes civilszervezetet egy kis demonstrációs célból és pollen para megoldva 😀 .

  10. Sziasztok!

    Olyan kérdésem lenne, hogy ha akármilyen oldalról rendelek magot(amúgy sensi seeds-en gondolkodom) kell-e attól félni hogy feltűnik valakinek, vagy egyáltalán illegális e a mag ?
    A másik pedig hogy mit jelent az autoflowering mag,mert nem vagyok biztos benne?!
    Ha nagyon elcsépeltek a kérdések, előre is sorry és köszi a válaszokat!
    Fire it up!

    • Szia.

      Amelyik magrol nem tudod bizonyitani, hogy alacsony thc tartalmu, femzarolt EU certifikalt ipari kender vetomag, az kizarasos alapon illegalis lesz. A Sensi nem mondta meg, hogy mit jelent az autoflowering mag?

      Ezt a hátrafelé nyilazó magoncok honlapjarol nyultam:

      Autovirágzású növények már a vetéstől számított 3-6 hét után virágzásba borulnak a fényperiódustól függetlenül. A termesztésükhöz 18/6 vagy 24/0 órás napi megvilágítást javaslunk, ez elősegíti a gyorsabb növekedést és a nagyobb hozamot. Az automata virágzású növények tövenként átlagosan 30 és 50 gramm közötti száraz virágzatot teremnek, de egy kis extra megvilágítással és hidropónikus kultúrákban ez nagyon könnyen elérheti a 100-150 grammot is. A teljes termesztési ciklusuk rendszerint 10 és 14 hét között alakul, ebből átlagosan 4 hetet tesz ki a vegetációs szakasz és 8 hetet virágzás.

    • Szerintem mielött rendelsz magokat , meg termeszteni kezdenél , olvass sokat , hogy is müxik ez a dolog ..saját érdekedben

  11. Sziasztok! Abban szeretnék segítséget kérni, hogy tudnátok tanácsot adni, hogy olyan magokat válasszak, amelyek a hidegebb időket is bírják, a fertőzések ellen is meglelelően ellenáll egy gerilla féle termesztéshez. Lehetőleg Sativa domináns érdekelne, vagy 50-50- es magok, mint a White Window. Szerintetek Autoflowering magokat, vagy Feminizált magokat használjak inkább?

    • Vegyel tobbfelet, az autok korabban viragoznak, mar nyar elejen lehet aratni a nagyjat, de fotosbol is lehet szeptemberi eresut kapni, az boven kesz van a fagyok elott.

  12. Sziasztok
    Próbált már valaki pakkból kivett magot elültetni?
    Próbáltam mar egyszer 15-20magot (több fajta fűből gyűjtöttem össze) kicsiraztatni ezek csak azok a magok voltak amiket kibogaráztam az éppen fogyasztásra vett füvemből, de még csak fel sem repedtek semmi változást nem vettem eszre rajtuk. 1-2hetett vártam velük utána adtam fel. Most itt tavasz közepén probalkozok vele újra, de most nem tettem egy pohar vizbe aztán zsebkendő közé… Csak simán beledugtam a magokat kb 1 cm mélyre a földbe gondoltam hatha lesz belőle valami. Valaki járt már sikerel ilyen vagy ehhez hasonló módszerel? Esetleg ha igen milyen minőségű fű lett belőle gyenge, közepes, erős? Meg ha egy két jó tanáccsal vagy tippel trükkel eltudnátok latni azt nagyon megköszöném. 🙂

    Ui. :elég kezdő vagyok a témában csak különböző oldalakat bújva tudtam meg ezt azt ezért is jó lenne egy tapasztaltabb ember segítsége 😀

  13. A tapasztaltabb emberek rengeteg információt leírtak a különböző oldalakon és fórumokon. Ha akár egyet is elolvastál volna tüzetesebben, akkor nem kérdeznél ilyen hülyeségeket. Bogarászd át a fórumot és a cikkeket az oldalon… le van már írva majdnem minden amire szükséged lehet.

  14. Sziasztok,találtam pár magot egy jóféle cigiben amit kaptam az előző hetekben.Már az első levelek is kijöttek.ELültettem sima virágföldbe ami tudom nem a legjobb neki de erre volt most keret,aztán meg nem is szánok sokat rá,kiraktam az erkélyre aztán majd lesz valami.
    Két kérdésem lenne:
    Érdemes tápozni,foglalkozni vele vagy csak hagyjam úgy ahogy van mert nem rendes(milyen a rendes? 😀 )magból van?
    Van mellette két nagy fikusz,amit takarásképp is felhasználhatnék.Nem lesz tőle baja ha esetleg közel vannak egymáshoz?
    Amúgy nagyon jó az oldal,napokban kb csak ezt olvasgattam meg jártam a témát,youtube meg ilyesmi.Ha pedig valaki tudna érdemben hozzászólni a dologhoz,megköszönném.

    • Szia ! Én is pakkos magokkal kezdtem a dolgokat,de azt a tippet kaptam itt hogy felejtős a dolog.Saját bőrömön tapasztaltam meg hogy nem érdemes ilyenekkel foglalkozni. Nekem pl kb 20 magból csak Fiú növényeim lettek. Ha majd valaki rutinosabb erre téved szerintem Ő is ugyan ezt fogja neked mondani. 😉 Pacsi !

    • Hát bízom benne legalább az egyik csajszi lesz 😀 Külföldi fórumokon azt írják,hogy még akár jó is lehet,amúgy jó minőségű bagó volt szóval talán átadta a géneket. Veszteni valóm nincs vele igazából. 🙂

  15. Sziasztok,seedsmafia-ról van valakinek véleménye? Utánvéttel is küldenek,gondoltam rápróbálok.Amúgy a zacsismagok tényleg kudarcra lettek ítélve,bár inkább szerintem az én kezem van benne mintsem a magok.Azt meg hagyjuk is hogy a levéltetvek szétrágták az egyiket. 😀
    Ha valaki tud arról a boltról valamit megköszönném!

    • Szia.
      Egyszeri alkalom után annyit tudok mondani hogy biztosában megérkezett a rendelt címre.

  16. Sziasztok!
    Tervezem hogy nevelgetnék 2-3 palántát csak hogy ne kelljen mindig vmi kétes fazontól vmi gazt vennem horror áron.
    Ha Bushdoctorból neten megrendelem a magokat, akkor az para? Kinek mi a tapasztalata, mennyi idő? Jön a rendőrség?
    Sajna nem opció h kiutazzak mert elég messze van tőlem és időm is vaj kevés erre.

    Köszi a válaszokat!

    • Végül megrendeltem és ma meg is jött! Nagyon jófejek voltak, mert kaptam mellé egy ajándék magot is, igaz más strain-ből, de sebaj 🙂 Voltak ajándék matricák is és prospektus, a futár is rendes volt!

    • Hali, én is a dokiról vettem a magokat, semmi baj nem volt vele ,hamar megérkezett. Ma aratom az elejét 😀

  17. Üdvözlök mindenkit!
    A második szezont szeretném kezdeni, mint termesztő. A kérdésem az lenne, hogy valaki rendelt-e már bárhonnan, de legfőképp a Bushdoctor oldalról amióta a Vészhelyzet tart? Valami plussz ellenőrzés lehet a kialakult helyzet miatt? Én mondjuk nem hiszem, hogy lenne valami, de megnyugtatna, ha valaki rendelt volna az elmúlt időkben.

    • Szia!
      Ugyan egy másik oldalról rendeltem mostanság, de rendben megérkezett. Érdemes megvárni április 20-at, egészen jó dealek szoktak lenni 🙂

    • Minden kiválóan ment a rendeléssel!
      Bátran ajánlom a Bushdoctort, nagyon korrekt cég!
      Rendeltem 3×5 magot és csak 2×5 magot küldtek és mellé 7×1 Dinafem Critical Jack Auto-t. Néztem is, hogy nem volt a rendelt mag benne, meg, hogy a lapon 87 euro volt a 107 helyett, de mondom biztosan tanuló pénz.
      Két napra rá váratlan elküldték a maradék 5 magot és egy extra magot.
      Így lett 15-ből 23.

    • Szia. Mi az, hogy nem szallitanak? Magyarorszagra? En pont most tervezek rendelni

    • Hali, en nem magokat rendeltem csak cigipapirt meg ilyesmiket, ugyhogy lehet nem relevans. Packeta pontra kertem a szallitast, Csehorszagbol olyan 3 nap volt. Kertek szemelyit az atvetelnel. A csomag amugy ugy emlekszem diszkret, nyilvan nem “weedshop.hu” volt rairva.

    • Szia en a fast buds rol rendeltem mert jelenleg máshonnan nem szállítanak ki.És ott is a Barney s Farm logósokat onnan már egy csomószor rendeltem. Meg a RQS ről is . 🙂

    • Szia.
      Egyik ismerosom rendelt toluk evekkel ezelott outdoorok voltak amik kb. szűk 1heten belul meg is erkeztek az, hogy mennyire volt diszkret a csomag az mar nemigen remlik srry. Az osszes mangóc kikelt nala es gyenge-kozepes atlag hozam jott neki, de a vizen kivul mast nem is kaptak 😀
      Szemelyszerint en a dutch passiont tudom ajanlani, maximálisan bevállt ott indoorokbol erdemes valogatni.
      Remelem tudtam segiteni.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .